Október 20-án Petényi Sári, Bacsák Dani, Krámer Lili, Hartyáni Gábor és Bíró Judit kötetlen beszélgetés formájában mutatták be a szülőgyilkosokkal foglalkozó Oresztész műhelyt. A most is folyó kutatásban meghívott vendégeinken kívül Birtha Magdi, Csepeli György, Prazsák Gergő és Vaskuti Gergő vesz részt. A projekt alapötletét Michel Foucault Én, Pierre Riviere, aki lemészároltam anyámat, húgomat és öcsémet című könyvéből merítették, amely egy XIX. századi gyilkosság történetét dolgozza fel egy egyedi módszer segítségével. A kötetben először Pierre Riviere vallomását olvashatjuk, melyet később az üggyel foglalkozó egyéb dokumentumok segítségével elemeznek. A kutatás során Foucault szemináriumi hallgatóit hívta segítségül, hogy gyűjtsenek össze minél több adatot, illetve segítsenek más és más aspektusaiban bemutatni a gyilkosságot. Az Oresztész projekt szintén hasonló célokat fogalmazott meg, de a műhely megszervezése is sok szempontból követi ezeket a hagyományokat.
A Szegedi Fegyház és Börtön (ismertebb nevén a Csillagbörtön) négy elítéltje vállalkozott arra, hogy leírja és a kutatók rendelkezésére bocsássa vallomását. Mielőtt leírták volna történetüket, elolvasták Pierre Riviere visszaemlékezéseit is. A rabok által készített írások közül végül egyet választottak ki, amely a későbbi kutatások alapját képezte. Ez a választás végül egy olyan elkövetőre esett, akinek a története több szempontból is hasonlít a Foucault által bemutatottra. A tettesek fiatal kora mellett az elkövetés módja és az indítékai is sok közös vonást mutatnak. Ilyen motívum többek között, hogy az áldozatok kínzása még a halál beállta után is folytatódott, illetve mindkét esetben a gyilkosság egyik kiváltó oka a másik szülő, Pierre Riviere esetében az apa, még a beszélgetés során bemutatott történetben az anya védelme. A mitológiai Oresztész történetében egyébként szintén megfigyelhető az utóbb említett jelenség. A drámai feldolgozásokkal ellentétben ugyanis az istenek kényszerítették anyja megölésére, apja halálának a megbosszulására. Ezért is kapta az ő nevét a kutatás.
A szülőgyilkosság ráadásul Európában a legjobban megvetett bűnök közé tartozik, az elkövetők által szerzett tapasztalatok ezért az olyan tudások közé tartoznak, amelyeket a kultúra igyekszik kilökni magából. Foucault ebből a felismerésből kiindulva mutatta be Pierre Riviere történetét, de az ilyen tudások bemutatása Oresztész projekt egyik legfőbb célkitűzése is. Ennek az egyik kifejeződése az is, hogy a kriminológusok többsége ellenszenvvel fogadta a projektet bemutató előadást. Bíró Judit elmondása szerint a szülőgyilkosságok a saját világunk drasztikus megváltoztatását is jelentik, az általuk vizsgált esetben ráadásul rengeteg kettősség is megfigyelhető. Az elkövető vallomása szerint – melyet több tanú is megerősített – szinte cselédsorban élt, így a gyilkosság egyben a szabadság kivívását is jelenthette számára, ugyanakkor egyrészt az indulatok befolyása alól nem tudott szabadulni, másrészt a börtönnel újra elvesztette a rövid időre kivívott szabadságot.
A Bíró Judit által vizsgált episztemológiai problémák mellett a kurzus résztvevői is bemutathatták saját kutatási témáikat, melyeket röviden szeretnék ismertetni. Először az általuk vizsgált szülőgyilkosság társadalmi hátteréről esett szó, melyek közül leginkább a családon belüli erőszak kérdése volt a leginkább elgondolkodtató. Azt már korábban is említettem, hogy az elkövető szinte cselédsorban élt apjával és mostohaanyjával, a családi körülmények szinte teljesen ellehetetlenítették az elítéltet. Apja és mostohaanyja gyakran bántalmazták, és a magánéletét is az ellenőrzésük alatt tartották. A magyar jogrendszer, a gyermekvédelmi háló sok esetben nem nyújt elegendő védelmet a gyilkosság egyik indítékául szolgáló családon belüli erőszak sértettjeinek. A kutatásban részt vevő hallgatók emellett megvizsgálták azt is, hogy milyen diskurzusok zajlanak egy hasonló eset kapcsán. Többek között a médiában megjelenő beszámolók, újsághírek, valamint a bírósági eljárás során keletkező dokumentumokat vetették össze az elkövető által leírt vallomással. Az itt vázolt diskurzus egyébként több szempontból is hasonlítanak a Foucault által is leírtakhoz. Ilyen motívum volt többek között, hogy az elkövetőt állatias jelleműnek írták le. A kutatás során egyébként fontos szempont volt az így keletkező címkék összegyűjtése és elemzése is. Egy szintén érdekes problémakört feszeget az a felvetés is, hogy milyen szempontok alapján sorolnak valakit beszámíthatónak, illetve beszámíthatatlannak. A kérdés megválaszolásához leginkább a pszichiátriai szakvélemények összehasonlításával lehet eljutni. A kutatás keretein belül ráadásul a Szentgotthárdon kezelt, beszámíthatatlannak szülőgyilkosok történeteivel is megismerkedhetnek a műhelykurzus résztvevői.
A beszélgetésen részt vevők első sorban az elítéltek és a gyilkosságok történetéről érdeklődtek, melyhez segítséget nyújtottak a vallomásokból kinyomtatott idézetek is. Emellett azonban több izgalmas vita is kibontakozott a jelenlévők között. Ezek közül az egyik a elkövetés indulatiságáról, illetve az ítélet súlyosságáról bontakozott ki. Többen is úgy gondolták, hogy –legalább is jogi értelemben- helyénvaló, hogy előre kiterveltként jellemezték a vizsgált esetet. Legfőbb érvük emellett az volt, hogy a szülők aludtak, amikor megölték őket. A gyilkosságot emellett ketten kivitelezték, bár a vallomását megíró elítélt társa végig tagadta bűnösségét.
A másik vita a kutatás módszerei körül bontakozott ki. Többek szerint is befolyásolhatta a vallomások elkészítését az, hogy előtte Pierre Riviere írását is el kellett olvasniuk. Ezzel ugyanis egyfajta mintát szolgáltathattak a rabok számára, ami akár lehetett az oka is a Foucault által leírtakhoz hasonló motívumok megjelenésének, vagy az elbeszélés hasonló struktúrájának. Bíró Judit szerint ugyanakkor nem szükséges a visszaemlékezés szerkezetének az elemzése, ez Foucault módszertanában sem szerepelt. Ennek ellenére érdekesnek tartana egy olyan kutatást is, amelyben az elítéltek egy része elolvassa Pierre Riviere vallomását, még a másik csoportjuk nem. A kutatás másik érdekessége, hogy a visszaemlékezések az egyes elítéltek konstrukcióinak tekinthetők, amellyel gyakran annak olvasóit, így a kutatót is manipulálni próbálják. Az elemző és a kutatott viszonya így akár a vizsgálat egyik legérdekesebb problémája is lehet.
Ahogy az est során is láthattuk, szülőgyilkosságok kutatása így rengeteg módszertani kihívással, és rengeteg lehetőséggel kecsegtet a társadalomtudomány számára. Az Oresztész projekt emellett Foucault-hoz hasonlóan egy olyan tudást vizsgál meg, amelyet az európai kultúra kitaszít magából.
